Borvidekek
Ászár-neszmény
Az Ászár-Neszmélyi borvidék a Dunántúl északi részén, a Dunától délre található dombvidékeken terül el. A borvidék címet 1977-ben kapta meg, területe 1400 hektár.A területen már a római korban is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. A 18. század végére ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált, mivel a borok, magas savtartalmuknak köszönhetően a hosszabb szállítást is jól viselték. A 19. század végén az ország szőlőtermelőit sújtó filoxéra-járvány itt is komoly károkat okozott. Ekkor kezdték betelepíteni a homokos területeket, mivel a laza talaj immunis a szőlőgyökértetűre és a fajtaszerkezet is megváltozott. A II. világháború után a termelési és minőségi problémák olyan szintűre nőttek, hogy 1959-ben elvesztette borvidék rangját, melyet az új telepítések hatására 1977-ben visszaszerzett.
Talaja főként löszön kialakult barna erdőtalaj, de mészkövön, dolomiton kialakult rendzina és homokkövön, márgán képződött barna erdőtalaj is előfordul. Éghajlata az országos átlagnál hűvösebb, csapadékosabb, erősen szeles, de a hőingadozás alacsony és a napsütéses órák száma is elég magas. Legjobb termő területei 150-300 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkednek el, a Vértes és a Gerecse hegység napsütötte lejtőin.
Forrás és további infók: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ászár-Neszmélyi_borvidék
Etyek-Buda
Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott itt a szőlőtermsztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált. Sok szerb (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után főleg a vörösbor készítése volt túlsúlyban. 1830 körül a nagyvárosokban a lakosság inkább a fehérbort kereste, így a budai vidéken is arra kényszerültek, hogy egyre több fehérborszőlő fajtát szaporítsanak. A XIX. század végétől a Törley család híres perzsgőihez szükséges fehérbort is e térségben termelték.Évi átlagos hőmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb, viszonlag szeles vidék, a csapadkellátottsága megközelíti az országos átlagot. Az adottságok lehetővé teszik a korai szüretelésű pezsgőalapborok készítését. A borok nagy része nem túl testes, reduktív, száraz bor.
Forrás és további infók: http://hu.wikipedia.org/wiki/Etyek-Budai_borvidék
Sopron
Badacsony
A badacsonyi borvidék elsősorban fehérborok termőterülete. Fő szőlőfajtái az olasz rizling, a müller-thurgau, a szürkebarát, a muscat ottonel, a tramini és a csak erre a tájegységre jellemző kéknyelű. Ez utóbbi szőlőfajtát, mivel csak nővirágú, és ezért rosszul termékenyül, mindig a budai zölddel vegyesen ültették, illetve szüretkor is együtt szedték és dolgozták fel. Badacsony másik emblematikus szőlőfajtája a francia eredetű szürkebarát (pinot gris), amelyet a szürke csuhát viselő pálos szerzetesek honosítottak meg ezen a vidéken, a "szülői" mellett a névadó szerepét is magukra vállalva. A kékszőlők lassú növekedést mutató aránya jelenleg mintegy 8% a borvidéken, a legjellemzőbb fajták a zweigelt, a kékfrankos, a pinot noir és a portugieser.
A Badacsonyi borvidék mind tájképében, a képviselt szőlőtermesztési és borkészítési technikákban (bak- és kordon művelés, reduktív és hordós érlelés), mind pedig a vidék hagyományaiban gyökerező és azzal szerves egységben élő turizmus tekintetében esszenciáját adja mindannak, amit a "magyar tenger" jelent számunkra.
Hajós-Baja
Szekszárd
Balaton-felvidék
A Balatonfelvidéki borvidék 1500 hektárnyi termőterülete, mely a Balaton Borrégió részét képezi, a tó északi partján, a Bakony déli, valamint a Keszthelyi-hegység déli és keleti lejtőin, festői szépségű medencék által tagolt, dimbes-dombos tájon fekszik. A borvidék - eltérő földrajzi és ökológiai adottságai miatt - három körzetre tagolódik: a káli, a balatonederics-lesencei és a cserszegi körzetre. Rendkívül változatos talaja (agyag, márga, mészkő, homokkő és vulkanikus eredetű bazalttufa), a hegyek szélárnyéka és a Balaton víztükrének fényvisszaverő, hősugárzó hatása miatt a szőlőterületek jelentős része mediterrán mezoklímával rendelkezik, és évente mintegy 2000 órán át élvezi a napsütés áldásos hatásait.A Balatonfelvidék elsősorban a fehér szőlők hazája, jelentősebb fajtái az Olasz rizling, a Chardonnay, a Tramini, a Müller-Thurgau (Rizlingszilváni), a Szürkebarát, a Cserszegi fűszeres és a Muscat Ottonel (Ottonel muskotály), de felbukkannak olyan igazi hungarikumok is, mint a Furmint és a Zenit. Vörösbort főként Pinot Noirból és Zweigeltből készítenek. A Balaton-felvidék borai diszkrét illatúak, zamatgazdagok és elegánsak, melyeket a nappalok melege testessé, az éjszaka a hegyekből alászálló hűvös levegő pedig gyümölcsössé és szép savszerkezetűvé formál. Egyes kiváló adottságokkal rendelkező - főként vulkanikus eredetű - terroirokon, mint például az eredetvédett Áldozó-hegy és Táltos-hegy - pedig hosszú érlelésre is alkalmas, rendkívül komplex borok születnek.
A Káli-medencében és a környező területeken az évezredek során egymást váltó kultúrák mindegyikének részét képezte a szőlő- és bortermelés: a kelták és a rómaiak által megkezdett hagyományt a középkorban előbb a veszprémi püspökség, majd a királyi és a különböző főúri, kismenesi birtokokon készült borok folytatták, melyeket Tirolban és a délnémet területeken is ismertek és kedveltek. Ma azonban inkább a rejtőzködő, felderítésre váró borvidékeink közé tartozik, ahol a látogató a természeti és épített környezet harmonikus egységére, múlt és jelen, hagyományok és inspiráló lehetőségek magával ragadó világára találhat.
Kunság
Balatonboglár
Mátra
A Gál Tibor, világhírű egri borász által felélesztett Nagygombos borház évszázadok óta ismert gyümölcsöseiről és kiváló szőlőjéről. A különleges adottságú terroirban felépült birtokot Mária Terézia idején a gödöllői Grassalkovich család, majd a Sina és Dauch családok telepítették be szőlővel, miután elődeink is felismerték, hogy Nagygombos kicsiben hordozza magában mindazt az értéket, amely csak a leghíresebb hazai borvidékek sajátja. A Mátraalja lankái között megbúvó birtok központjában az 1700-as években épült klasszicista Chateau áll, amelyet a lágy dombokon szőlők sora és cseresznyefák ölelnek körül. Igazi klasszikus nagybirtokká az 1800-as évek közepén épült pince és az ahhoz kapcsolódó újabb szőlőtelepítések tették e területet.Csaknem két évszázaddal később, 1999. októberében az e területre és a borházra az ÁPV Rt. Által kiírt pályázatot Gál Tibor egri borász és társa nyerték el, akik elkötelezett hívei voltak a magyarországi minőségi bortermelésnek. Ennek szellemében jelentős anyagi és szellemi erőfeszítéseket útján élesztették újra az évtizedeken át szunnyadó lehetőséget, amely a nagygombosi szőlőben rejlik.
Tolna
A borvidéki rangra csak 1998-ban emelkedett, 3145 hektár termőterületű, három körzetből (tolnai, tamási és völgységi) álló Tolnai borvidék szőlő- és bortermelése korántsem új keletű. A szőlőtermesztés kezdeteiről ugyan pontos ismeretekkel nem rendelkezünk, de mérvadó következtetések szerint hagyományai jó néhány évszázadra tekintenek vissza. A tolnai szőlők többnyire enyhe lejtésű, délies kitettségű, védett domboldalakon, lankákon létesültek. A borvidék legfontosabb, szinte egyedülálló felszíni képződménye és így leggyakoribb talajképző kőzete a lösz. Rétegvastagsága egyes helyeken, például Hőgyész környékén, eléri a 70 métert is.A Tolnai borvidéket ökológiai adottságai fehér- és vörösbor-termelésre egyaránt alkalmassá teszik. Jelenleg a fehér és a kék szőlők aránya 60%-40%. Előbbiek közül a chardonnay, utóbbiak közül pedig a kékfrankos a legelerjedtebb. Rajtuk kívül fontosabb szerepet játszó fajták még a zöld veltelini, az olasz és a rajnai rizling, a Müller-Thurgau, a királyleányka és az irsai olivér, valamint a zweigelt, a merlot, a cabernet sauvignon, a portugieser és a kadarka. Az újabb telepítésekben azonban a bordeaux-i fajták és a pinot noir kerültek előtérbe.
A borvidék változatos ökológiai viszonyai ellenére a borok alapvetően hasonló karakterűek, bennük inkább a fajtajelleg domborodik ki, semmint a terroir adta egyedi vonások. A fehérborok illatosak, íz- és zamatanyagokban gazdagok, harmonikus savszerkezetűek. A vörösborok leginkább a szőlőből származó, elsődleges aromákat mutatják, a könnyedebb, gyümölcsös stílust képviselik. A vidék különösen alkalmas rozé és siller borok készítésére.
Balatonfüred-Csopak
A 2143 hektárnyi területű Balatonfüred-Csopaki borvidék a Balaton északi partján, az Alsóörstől Zánkáig húzódó hegyláncolat lejtőin, enyhe lankáin és a hegyek által közrefogott számos völgy és medence oldalain található. Klímaviszonyai kiegyenlítettek, szélsőségektől mentesek. Az évi középhőmérséklet 10-10,5 °C, de Tihany körzetében eléri a 10,7 °C-ot.A napfény mennyisége valamelyest meghaladja az évi 2000 órát, a víztükör által visszavert sugarak pedig tovább javítják a tókörnyéki szőlőültetvények fényviszonyait. A borvidék a talaj összetétele szempontjából igen változatos, található itt pala, permi vörös homokkő, bazalt és bazalttufa, pannonagyag, márga és lösz is. A táj országosan egyedülálló sajátossága, hogy a Balatonalmádi-Vörösberény-Csopak-Balatonfüred vonulatban a geológiai ókorból származó permi vörös homokkő a felszínre bukkan, melynek köszönhetően a föld szokatlanul vörös. Ez a fajta homokkő egyébként magas vastartalmú, amely jótékony hatást gyakorol a szőlő növekedésére, ellenálló-képességére.
A filoxéravész előtt sokféle szőlőfajtát termesztettek errefelé vegyes telepítésben, az 1870-es évektől azonban fokozatosan az olasz rizling vált a legfontosabb borszőlővé, mára pedig neve elválaszthatatlanul összeforrt a borvidékkel. További meghatározó fehér fajták a chardonnay, a muscat ottonel, a rajnai rizling, a müller-thurgau és a szürkebarát, míg a kékszőlők közül - amelyeket elsősorban a Tihanyi-félszigeten termesztenek - főként cabernet franc-nal és sauvignon-nal, kékfrankossal, merlot-val és zweigelttel találkozni.
A borvidék ökológiai adottságai sajátosan finom jelleget kölcsönöznek az itt termelt boroknak. Szakértők egyöntetű véleménye szerint az olasz rizling ezen a tájon teljesíti ki leginkább előnyös tulajdonságait. Borának visszafogott, de összetett illata, finom és lendületes savai, lecsengésében keserűmandulára emlékeztető zamata könnyen felismerhető és sokak számára vonzó. Az igazán ínyencek különbséget tesznek a balatonfüredi és a csopaki rizlingek között, mondván, hogy a fürediek lágyabbak és teltebbek, míg a csopakiak könnyedebbek és savban gazdagabbak.
A szőlőtermesztés ezen a vidéken feltehetően már Probus császár (i.sz. III. sz. utolsó harmada) idején igen fejlett volt, a Baláca-pusztán feltárt, a II-III. századból származó Villa Urbana romjai között szőlőmotívumú ornamentikát, szüreti jeleneteket megörökítő falfestményeket is találtak. A veszprémi püspöknek már a XI. századtól kezdve volt szőlője Csopakon, Balatonfüred pedig, szőlőterületeivel együtt, évszázadokon keresztül a tihanyi apátság birtokát képezte. Füred az 1800-as évek közepétől a Balaton fővárosa lett, 1987-től a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa, egyben a borvidék központja.
Mór
A Móri borvidék Magyarország 22 borvidéke közül méretében az egyik legkisebb, de a híresebb borvidékek közé tartozik. Múltja a történelmi időkbe tekint vissza, azonban bortörvényünk 1996-től sorolja, a borvidékhez Mór, Pusztavám, Söréd, Csókakő, Zámoly és Csákberény I. és II. osztályú szőlőkataszteri besorolású határrészeit. A Vértes és Bakony völgyében fekvő települések életében a múltban meghatározó szerepet játszott a szőlő- és bortermelés.Alapvető hatása volt az emberek megélhetésére, gazdagodására, az egyes települések fejlődésére. Évszázadokon át a szőlő műveléséhez és a borkészítéshez igazodott az itt élő emberek természetes életritmusa, és ehhez kapcsolódott számos ünnep, társadalmi esemény és kulturális hagyomány is.
A II. világháborút követően hazánkban a legjobb állapotú szőlők a soproni és a móri borvidékeken voltak, de az egyéni borosgazdákra mégis nehéz idők következtek a beszolgáltatási rendszer bevezetése és az erőszakos kollektivizálás miatt. Az új termelési rend jegyében 1949-ben alapították meg a Móri Állami Gazdaságot, majd 1950-ben megalakult a móri Szőlészeti Kutatóintézet. Létrejöttek a szőlőtermelést is, folytató mezőgazdaság termelőszövetkezetek is, melyek 1960-ban Kossuth Tsz néven egyesültek. A szocializmus időszakában a Móri borvidéken a nagyüzemi szőlő- és bortermelés vált jellemzővé, emellett a szövetkezeti szakcsoportokban folyt jelentősebb mennyiségű szőlőtermesztés. Az 1970-es, 80-as években a borvidéken a szőlőművelés, feldolgozás modern technológiai hátterét, a szükséges tárolókapacitásokat és az értékesítési lehetőségek jelentős részét a Móri Állami Gazdaság biztosította. Az 1990. évi rendszerváltást követően az Állami Gazdaságot és a Kossuth Termelőszövetkezetet felszámolták, borászati kapacitásait megszüntették, így a borvidék sorsa újra a helyi döntéshozók és az egyéni gazdák kezébe került.
A Móri borvidék borai jellemzően fehérborok. A meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és az Ezerfürtű a leggyakoribb szőlőfajták. Az Ezerjó - amely ma már a hungaricumok közé tartozik - a 19. századi filoxéra-vészt követő újratelepítések során lett a fő szőlőfajta a borvidéken. A móri bor, így az Ezerjó is kemény, későn érő borfajta. A szüret utáni harmadik évben fejlődik ki teljes erejében, és ekkor érződik igazán egyéni íze. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárgára érnek és csodálatos zamattal rendelkeznek. Különösen jó idő esetén a töppedt szőlőszemekből aszúbor készíthető, amely a hozzáértők szerint ízben és minőségben a tokaji aszúval vetekszik. „a móri bor meszes, aki issza eszes" tartja a mondás, pedig valójában a móri borok mésztartalma semmivel sem nagyobb, mint más magyarországi borvidékeken termett boroké. A móri borok férfias jellegüket magas savtartalmuknak köszönhetik, ez azonban mértékletes fogyasztás esetén nem okoz fejfájást, másnaposságot, mint a magas karbonát tartalmú borok.
Forrás és további infók: http://hu.wikipedia.org/wiki/Móri_borvidék
Villány
Hazánk legismertebb, 2100 hektárnyi szőlőterülettel rendelkező borvidéke, amely ma (még) több vonatkozásban is "leg"-nek számít boros régióink között. Villány egyfelől a legdélebbi borvidékünk, ennek köszönhetően a legmelegebb, szinte mediterrán klímájú terület. Itt található az ország talán legismertebb (és egyben legdélebbi) dűlője, a Kopár, és itt ismerték fel a borászok leghamarabb a minőség és az összefogás erejét egy borvidék fejlődésében és sikerében. Ugyancsak villányi az ország legnagyobb nevű és a borturisták által legnagyobb számban látogatott pincészeteinek jó része.
A borvidék két körzetre osztható, a villányira és siklósira, melyek közül - a természeti adottságoknak köszönhetően - az előbbi vörös-, míg az utóbbi fehérbortermelő terület. A villányi szőlők főként a Mecsek kedvező kitettségű, déli lejtőin találhatók, a siklósiak pedig a névadó város környéki alacsonyabb terület szelíd lankáin fürdőznek az évente átlagban 2000 órát meghaladó napsütésben. A telek viszonylag rövidek és enyhék, hazánkban mindig a Szársomlyó oldalában fakad először a szőlő. A vidék legfontosabb talajképző kőzete a lösz, mely - különösen a Villányi-hegység déli lejtőin - márgás, vörösagyagos, magas mésztartalmú részekkel tarkított.
Noha a fehér- és a kékszőlő-fajták aránya nagyjából azonos, mégis elsősorban a nagytestű, zamatos villányi vörösek szereztek maguknak hírnevet. A legismertebb szőlőfajta a portugieser, amelynek jó ivású, könnyed, gyümölcsös bora mára a vidék szimbólumává vált. Ugyancsak nagyon jól érzik magukat a bordeaux-i fajták, különösen a cabernet franc és a merlot, a kékfrankosnak pedig legtömörebb hazai változataival találkozhatunk itt. A vörösek igazi déli stílusúak, mély színű, intenzív illatú, testes, markáns tanninú borok, amelyek kiválóan alkalmasak fahordós érlelésre. A fehérborszőlő-fajták közül a késői érésűek is biztonsággal termeszthetők Siklós környékén, boruk telt, tüzes, illat- és zamatanyagban gazdag. A fő fajták az olasz rizling, a hárslevelű és a muscat ottonel.
A hazai szőlőtermesztés Villány környékén támaszkodik a legrégebbi hagyományokra. Első nyomai az i.e. 30-14 között uralkodó Augustus idejéből valók, ezt a római tradíciót folytatták aztán honfoglaló őseink. A kékszőlő-fajták uralmát a borvidéken a rácoknak köszönhetjük, akik - a törökök elől menekülve - ide is elhozták magukkal a kadarkát és a hagyományos vörösbor-készítési technológiát. De Villány nemcsak a rácoknak, hanem a XVIII. század folyamán - egy pestisjárvány után - a vidékre betelepült sváboknak is sokat köszönhet, ők honosították meg a portugiesert, és ugyancsak ők alakították ki a sokfelé még ma is látható pincéket, pincejáratokat. A filoxéravész idején a szőlőültetvények elpusztultak, az azt követő rekonstrukcióban kiemelkedő szerepe volt a Teleki család világhírű alanynemesítői tevékenységének. Az 1980-as évek végén - a nagyüzemi termelés nyűgétől megszabadulva - a helyi kistermelők saját borkészítésbe fogtak, és a világfajták bevezetésére, minőség- és piacorientált hozzáállásra, valamint a folyamatosan bővülő szolgáltatást nyújtó borturizmusra alapozva az ország leghíresebb borvidékévé tették Villányt, mely már 1987-ben elnyerte a "Szőlő és Bor városa" megtisztelő címet. S noha az eltelt másfél évtized alatt a családi pincészetek egy része tőkeerős vállalkozássá vált, akár több százezer palackos éves kapacitással, sőt, a nagybefektetők is megjelentek a vidéken, az ide látogató borkedvelő még mindig családias vendéglátással, jó borokkal és egy kedves vidéki településsel találkozhat Villányban.
Nagy-Somló
Csongrád
Eger
A mintegy 5000 hektár területű Egri borvidék a Bükk-hegység dél lankáin terül el. Fekvését tekintve (északi szélesség 47°90') a világ legészakibb szőlőtermő területei közé tartozik, és ez az adottság nagyban meghatározza a telepíthető szőlőfajtákat és a készíthető borok stílusát. A borvidék éghajlata az országos átlagnál hűvösebb és szárazabb, a kontinentális klímára jellemző változékonyság azonban mérsékeltebb, köszönhetően a Bükk hegyvonulatainak, melyek a területet megvédik az északi, hideg légáramlatoktól. A legtöbb napsütés a szőlő érése szempontjából különösen fontos nyár végi-ősz eleji időszakban jellemző. A talaj rendkívül változatos, legnagyobb részt vulkáni eredetű riolittufa, amely más, pozitív tulajdonságai mellett, viszonylagos puhaságának köszönhetően azt is lehetővé tette, hogy lenyűgöző hosszúságú és összetettségű pincerendszereket vájjanak bele a borvidék szinte teljes területén. Meg kell említenünk, hogy Egernek van egy sok szempontból elkülönülő, egyszersmind kiemelkedő adottságú területe, a Nagy-Eged, amely lassan a borvidék kultikus tisztelettel övezett termőhelyévé válik. 501 méteres magasságával a Nagy-Eged-hegy hazánk legmagasabban fekvő szőlőtermő területe, egyedülállóan meszes talaja, déli fekvése és szinte mediterrán klímája mind arra predesztinálják, hogy nagy borok szülőhelye legyen. Szerencsére néhány, a terroir megkülönböztetett szerepében hívő egri borász, Bukolyi László, Lőrincz György, a Gál és a Monarchia Pincészet, az utóbbi években ismét művelésbe vonta a '70-es évek óta elhanyagolt területet, és első, innen származó boraival bizonyította is a hegy kivételes adottságait.Az Egri borvidék óriási lehetőségeit többek között az adja, hogy egyaránt alkalmas magas minőségű fehér- és vörösborok készítésére. A múltban Eger elsősorban vöröseiről, ezek közül is a bikavérről volt híres (majd később hírhedt). A legalább három, a borvidéken engedélyezett szőlőfajta házasításával, szigorú szabályok szerint készülő bikavér, a termelők minőség melletti elkötelezettségének köszönhetően, az utóbbi években kezdi visszanyeri egykori fényét, egyre több tétel mutatja a bikavér valódi, közepesen testes, szép savú, gyümölcsös-fűszeres arcát. A bikavér gerincét, egyben a borvidék kékszőlőinek zömét, a kékfrankos adja, mellette fontos vörös alapanyag még a portugieser, a zweigelt, a pinot noir és a cabernet franc. Az illatos, lendületes savú, szép egyensúlyt mutató fehérborok főként olasz rizlingből, leánykából, chardonnay-ból és muscat ottonel-ből készülnek. Az utóbbi időben egyre több fahordós erjesztésű és érlelésű, testes, komplex fehér házasítással is találkozni.
Eger környékén szőlőműveléssel az Árpád-házi királyok ideje óta foglalkoznak, s mint hazánk sok más borvidékén, a borkészítés meghonosításában és fejlesztésében itt is meghatározó szerepet játszottak a külföldi, elsősorban Franciaországból érkezett szerzetesrendek és az egyház. A török időkig errefelé csak fehérszőlő termett, az ottománok elől menekülő rácok hozták magukkal a vörösbort adó fajtákat (pl kadarka) és a szükséges technológiát (héjon erjesztés). A filoxéra Egerben 1886-ban jelent meg, és szinte teljesen kipusztította az ültetvényeket. A kékszőlő fajták zöme a vész utáni újratelepítések során került a borvidékre. A rendszerváltás előtti évtizedek sajnos Egerben is az alacsony szakmai színvonalú nagyüzemi szőlőtermelésről, és a nagy mennyiségben, rossz minőségben előállított asztali borokról szóltak. Ez a tendencia azonban az elmúlt néhány évben szerencsére megfordult, a gombamód szaporodó, minőségorientált, folyamatosan kísérletező és a világra nyitott családi pincészeteknek és a Magyarországon szinte egyedülálló borvidéki összefogásnak köszönhetően Eger mára az egyik legizgalmasabb és legsokszínűbb boros régiónkká vált.
További hírek
A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...
A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...
Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...
Hírek a nagyvilágból
Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.
Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...
Belépés Regisztráció
Copyright © 2010 csakmagyarbor.hu I Minden jog fentartva!