Hírek

'10.09.22. Borban továbbra is az édeset szeretjük

Évente átlagosan 30-32 liter bort iszunk meg, az édesebbeket jobban szeretjük. A prémiumkategóriás italokat főleg ajándékba adjuk – derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi intézetében rendezett bormarketing konferencián.

- Erősen polarizálódik a piac, valamelyest csökkent a vörös borok fogyasztásának dominanciája. Egyre inkább előtérbe kerülnek a fehér borok, és íz tekintetében továbbra is az édes ízek a kedveltebbek – állapította meg dr. Totth Gedeon, a BGF Kereskedelem és Marketing Intézetének vezetője. Az elmúlt évtized eredményeit, tapasztalatait összegző szakmai fórumon kiderült az is, hogy a tehetősebb emberek körében már hazánkban is az gasztronómiai kultúra részévé vált a minőségi borfogyasztás.
A borfogyasztás hallatán az emberek leginkább három dologra asszociálnak: a bor a jó hangulat eszköze, a családi étkezések része, illetve kedvező az élettani hatása. A felmérések azt mutatják, hogy a borkedvelők általában úgy vélekednek magukról, hogy élvezik az életet, preferálják az igaz barátságot, a közösségért dolgoznak és előtérbe helyezik a családi életet. A bor fogyasztását elutasítókat ugyanakkor egészségtudatos szemléletük, takarékoskodásuk és individualista beállítottságuk motiválja – mondta Totth Gedeon.
Terítékre került a konferencián a magyar borászok marketingorientációja is: a piaci versenynek köszönhetően a marketingeszközök használata javult ugyan, de még mindig nem elég tudatos. Ennek oka többek között az, hogy a borászok sokszor nem rendelkeznek kellő anyagi forrással, gyakran hiányzik a marketing-kommunikációs szaktudás és irreális elvárásokat támasztanak a marketinggel szemben.
A bormarketing konferencia rávilágított arra, hogy a gazdasági válság óta a teljes bolti forgalom nem növekedett ugyan hazánkban, de az eladáson belül nagyobb teret nyertek az alacsony árú, importborokat értékesítő diszkontáruházak. Fontos törekvés, hogy a hazai borászok körében minél szélesebb körben elterjedjen a közvetlen értékesítés – írja a szabadfold.hu.

Forrás: borespiac.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...