Hírek

'11.11.08. A magyar borpiacnak akár 70 százaléka fekete

A magyar piacon legalább 60-70 százalékra tehető a feketén értékesített borok aránya - állítja a Varga Pincészet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Varga Péter, az évente 11 millió palack bort értékesítő Varga Pincészet tulajdonosa úgy fogalmaz: érthetetlen, hogy miért is tűrte ilyen sokáig ezt a helyzetet a kormány. A közlemény utal korábbi hivatalos statisztikákra is, miszerint a belföldön forgalomba hozott borok legalább 45 százaléka kikerüli az adózást. (Ezt a hegyközségi szőlőtermesztési és bortermelési statisztikából illetve a befizetett forgalomba hozatali járulék értékéből és az export-import egyenlegéből számították ki.)

A közlemény ismerteti: a legnagyobb hazai borászat saját számadataiból is kitűnnek a feketeértékesítés okozta károk. Amikor az első Orbán-kormány bevezetette a zárjegyet, értékesítésük az előző évhez képest 35 százalékkal nőtt, amikor pedig a Medgyessy- kormány megszüntette, 24 százalékkal csökkent. A társaság szerint a zárjegy bevezetése lehetőséget teremtene arra, hogy a kormányzat a borászatok adminisztrációs terheit és költségeit jelentősen csökkentse.

Az ebből fakadó megtakarítás pedig fedezné a zárjegy beszerzésének és felhelyezésének költségeit. A közlemény emlékeztet arra, hogy a napokban Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke az adótörvényhez módosító javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezte a borzárjegy újbóli bevezetését.

Az indítvány szerint a javaslat segítené a magyar borágazat megtisztulását, a feketekereskedelem és a borhamisítás visszaszorítását. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a témával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, hogy feketekereskedelem arányára ezen a területen semmiféle statisztika nincs. Szerinte minden erről alkotott vélemény csak feltevésen alapszik. (MTI)

Forrás: http://profitline.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...