Hírek

'11.10.27. A “Magisztrátus bora” Egerben
A “Magisztrátus bora” Egerben

Az idén is kiválasztja a “Magisztrátus borát”, vagyis azt a vörös- és fehér bort Eger képviselőtestülete, amelyből 500 palackot szán a város a különleges vendégek ajándékozására, illetve ezeket kínálják majd az ünnepi alkalmakkor – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.

Az önkormányzati képviselők a testület csütörtöki ülését követően választották ki azt a három egri bikavért és fehér “párjukat”, amelyek a következő egy esztendőben reprezentálják a várost – közölte Zentai László.

Mint elmondta: a Magisztrátus vörösbora az Egri Korona Borház 2008-as Egri Bikavére, a St. Andrea Pincészet 2009-es Merengő Egri Bikavére, illetve a Gajdos Pincészet 2008-as Egri Bikavére közül kerül majd ki, míg fehérbor-kategóriában a Varsányi Pincészet 2010-es Egri Csillagja, a Tóth és Tóth pincészet 2010-es Egri Csillagja és a St. Andrea Pincészet 2010-es Napbor Egri Csillagja versenghet a címért.

A közgyűlési döntés szerint Habis László polgármester ezekkel a pincészetekkel kezdi meg a versenytárgyalást az 500-500 palack megvásárlásáról – fűzte hozzá.

Az önkormányzat a maga eszközeivel igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy széles körben megismertesse az egri borokat, élénkítse az egri borok iránti keresletet országos és nemzetközi viszonylatban is.

Ebben a helyzetben a város támogatja az Egerben zajló borgasztronómiai rendezvényeket, a hegyközségi borbemutatókat, emellett folyamatosan publikálják az egri borászok sikereiről szóló híreket is.

A egri borok népszerűsítése a szándékuk a Magisztrátus Bora megválasztásával is, hiszen a palackokat bor- és városmarketingcélokra használják fel – mondta Zentai László. (MTI)

Forrás: http://www.borespiac.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...