Hírek

'11.11.24. Jövőre Rosé Borok Fesztiválja is lesz a Szépasszonyvölgyben
Jövőre Rosé Borok Fesztiválja is lesz a Szépasszonyvölgyben

Tizennyolc elszánt vállalkozó: borászatok, pincészetek, éttermek és egy hotel tulajdonosa - akik mindannyian az egri Szépasszonyvölgyben tevékenykednek - négy éve határozták el, hogy közös érdekeik alapján létrehozzák a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületét. Nos az elmúlt esztendők tapasztalatai bizonyították, hogy jól döntöttek.

Orosz Ibolya, az egyesület alelnöke a Turizmusonline-nak elmondta, arra törekedtek, hogy a vállalkozók minőségi környezetben fogadják a turistákat, akiknek kiváló ételeket és borokat kínáljanak. Ennek érdekében olyan szabályrendszert dolgoztak ki – többek között az egri hegybíró szakmai közreműködésével -, amely a minőség alapján három-, kettő-, és egy fürtös kategóriákba sorolta az egyesülethez tartozó borászatokat. Manapság egy eligazító tábla is jelzi ezt a Szépasszonyvölgybe látogató vendégeknek.

Az egyesület az idén is főleg a jeles napokhoz (húsvét, pünkösd, augusztus 20, Szent Iván éj) kapcsolódva szervezett vendégváró programokat, amikor ingyenesen kóstolhattak borokat a vendégek. A vállalkozói összefogásnak is köszönhető, hogy az idén sokan keresték fel a Szépasszonyvölgyet az Egerbe érkezett hazai és külföldi turisták közül.

Orosz Ibolya beszélt 2012-es terveikről is: a szépasszonyvölgyi programok sora a húsvéttal indul. Jövőre is megtartják a szépasszonyvölgyi borok versenyét, augusztusban pedig, Rozália névnapkor az egyesületi tagok pincészeteinek részvételével rendezik meg a Rosé Borok Fesztiválját. Erre az eseményre háziasszonynak Horváth Rozit, a neves fűszermestert és szakácskönyv-írót szeretnék felkérni. Az őszi és a téli időszakban is szerveznek programokat, elsősorban a disznóvágáshoz kapcsolódó toros, forralt boros vacsora esteket.
 

Forrás: http://turizmusonline.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...