Hírek

'12.03.07. Felszámolják a milliárdos borkereskedőt
Felszámolják a milliárdos borkereskedőt

Felszámolják a borok forgalmazásával foglalkozó, milliárdos árbevételű, korábban a Lidlnek is beszállító imrehegyi Domro Borgazdaság Kft.-t, amelynek raktárában tavaly az élelmiszerbiztonsági hatóság százezer ismeretlen eredetű palackra bukkant - adta hírül a Privátbankár.hu.

Március elején elrendelte a Bács-Kiskun megyei bíróság az imrehegyi Domro Borgazdaság Kft. felszámolását, a végelszámolási eljárás ugyanis nem vezetett eredményre. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a főtevékenységként bortermeléssel foglalkozó vállalkozást még az ezredforduló végén alapította egy kiskőrösi házaspár (Kudron László és Kudron Lászlóné) 3 millió forint jegyzett tőkével, de 2002 őszén a cég tulajdonjoga átkerült egy lichtensteini vállalkozáshoz, amely 2008-ban dinamikus árbevétel-növekedés után 243 millió forintra emelte az alaptőkét. Az Opten adatbázisában szereplő legutóbbi, 2010-ben leadott beszámoló szerint a vállalkozás közel 2,8 milliárd forintos árbevétel mellett több mint 52 millió forint nyereséget produkált.

A cég beszállítója volt többek között a Lidl áruházláncnak egy az interneten található katalógus szerint. Ebben a Domro úgy mutatkozik be, hogy főprofilja a külföldi borok palackozása és forgalmazása és 2007-ben új üzemet is épített, hogy nagyobb teret hódíthasson az asztali borok piacán. A bor alapjául szolgáló szőlőt elsősorban a kunsági borvidékről vásárolják fel, és ebből készítik asztali és tájbor besorolású boraikat – áll a szövegben.

A Domro Borgazdaság Kft. ellen tavaly áprilisban eljárást indított az élelmiszerbiztonsági hatóság, mivel nem tartották be a nyomonkövethetőséget biztosító dokumentációs előírásokat. Több mint 100 ezer palack olyan hazai és import bort találtak a cég raktárában egy ellenőrzésnél, amelyek papírjaival gond volt. Nem lehetett kideríteni a bor útját, ezért nem biztonságos.

Az Opten cégtárának adatai szerint tavaly februárban a Domro Borgazdaság Kft. ismét tulajdonost váltott, a lichtensteini vállalkozástól egy szerb magánszemély vette meg, majd márciusban ő is túladott rajta egy ukrán magánszemélynek. A legutóbbi, 2009-es beszámoló szerint korábban 41 alkalmazottja volt a cégnek.

Forrás: http://turizmusonline.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...