Hírek

'12.06.17. Hagymási József az év egri borásza
Hagymási József az év egri borásza

Az egri hegyközség tagjainak szavazatai alapján Hagymási Józsefet választották az év borászának a borvidéken - adta hírül a Mandiner.

Hagymási a sátoraljaújhelyi szőlészeti-borászati technikumban végzett, majd az Egri Borkombinát után az egri szőlészeti-borászati kutatóintézet üzemi borászatának vezetője lett. Ezt követően segített Mádon felépíteni a Gundel szőlőbirtokot. 1999 volt a váltás éve: innentől a családi pince felépítésére koncentráltak Hagymásiék.

Ma - a honlapjukon található információk szerint - 27 hektáron gazdálkodnak többségében vulkanikus, riolittufás talajon. Fehér- és vörösborokat is készítenek, viszonylag sok fajtából: olaszrizling, sárgamuskotály, cserszegi fűszeres, rajnai rizling, chardonnay, illetve kadarka, menoir, syrah, pinot noir, vabernet franc, cabernet sauvignon és merlot. Pincéjük összkapacitása 240 ezer liter, az egri Szépasszony-völgyben is van borozójuk - írja a Mandiner .

„Egriként akár szokványosnak is mondható az életem, ha abból indulunk ki, hogy itt mindent áthat a szőlő és borkultúra. Szinte elkerülhetetlenül sodródtam erre a pályára. Minden szintjét megjártam a szakmának a technikustól a pincevezetőig. Ugyanakkor szeretném elmondani, tisztában vagyok, hogy ez a kitüntetés nem csak engem illet, hanem mindenkit, aki a munkámat segíti, illetve részt vesz a szőlészeti-borászati munkában” - mondta el a díj kapcsán az egri borász.

Forrás: http://turizmusonline.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...