Hírek

'15.08.19. Ki iszik és ki vezet a Borok Útján?
Ki iszik és ki vezet a Borok Útján?

Jövő hétvégén a pesti Városligetből indul a 20. jubileumi Magyar Borok Útja Rallye mintegy 100 autóból álló mezőnye.

A hazai turizmust, borokat és a közlekedésbiztonságot népszerűsítő háromnapos bortúra idén a Tokaji, Egri és Mátrai Borvidéket járja be. Az idei bortúra háziasszonya, Czippán Anett , az egyik kereskedelmi csatorna műsorvezetője sorsolta ki a sajtótájékoztató nyilvánossága előtt a rajtszámokat, és az is kiderült, miért érdemes idén ellátogatni az augusztus 30-ai gyöngyösi befutóra.

Egyben elhangzott, csak annak a versenycsapatnak lengetik majd meg a rajtzászlót, ahol az általában két vagy háromfős csapatok közül mindenki hiánytalanul lecsengeti addig a nem kevés (több mint 150 ezer forint/fő, amiben a a két napos szállás valamint az ellátás és néhány karton bor szerepel) nevezési díjat. A Rallye abszolút győztesének járó vándordíjért versengő csapatoknak idén is pontosan kell teljesíteniük az útvonalat, időben érinteniük az ellenőrző pontokat (a korábbi érkezésért és a késésért egyaránt büntetőpont jár), valamint az egyes állomásokon teljesítendő összesen 20 feladaton a lehető legtöbb pontot kell összegyűjteniük.

Elég húzósnak tűnik különben a naponta kijelölt versenytáv: a versenyzőknek az első nap 470 kilométert, a második nap 350 kilométert, a záró napon pedig 60 kilométert kell teljesíteniük. Mindezek mellett természetesen a bortúra célja, hogy a résztvevők és a szurkolók egyaránt remekül érezzék magukat augusztus 28-30. között. Mint az augusztus 18-án tartott sajtótájékoztató alkalmával a leendő résztvevők elmondták, elsősorban nem a kupa megnyeréséért, inkább a jó buli kedvéért ragadnak kormányt.

Persze mindig kardinális kérdés egy bortúra alkalmával, hogy ki vezet és ki iszik az „ellenőrzőpontok” alatt? Általában úgy oldják meg a kérdést a versenyzők, hogy a három nap során cserélgetik a sofőrülést, és így mindenki kóstolhat is, vezethet is. A tájékoztató végén egy szép gesztusra is sor került: Regöci Attila, a versenyt immár húsz éve szervező és életben tartó Regő Kft, tulajdonosa elmondta, a gyöngyösi befutó alkalmával gyűjtést szerveznek a túra alatt egyik első győztesük, Fehér György újságíró számára, aki nagybeteg, és gyógyszerekre sincs már pénze. Az összegyűjtött összeget Gyöngyösön adják át a bajba került ex-versenyző családjának. A közel 100 versenyző egyébként szponzorautókkal vág neki majd a távnak (egy francia autóscég gáláns felajánlása alapján), a benzinköltséget azonban minden versenyzőcsapat természetesen maga fizeti.

Forrás: elelmiszer.hu

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...