Talán meglepetéssel szolgál, hogy a Béres név, mely a Béres Cseppel vonult be a köztudatba, itt egy más aspektusban jelenik meg. Vagy talán nem is annyira más ez?
Azt valljuk, hogy a tokaji bor és a Béres Csepp egy ponton mindenképpen összeköthető: mindkettő valódi hungarikum. Hungarikumot szolgálni, értékeit, hírnevét, rangját építeni megtisztelő, nemes és egyúttal felelősségteljes feladat. Erre vállalkoztunk, amikor a világ ezen unikális részén, Tokaj-Hegyalján, a festői Erdőbényén 2002-ben birtokot vásároltunk és pincészet kialakításába kezdtünk...
Célunk, hogy a birtokhoz tartozó történelmi dűlőkből származó szőlőből modern szemlélettel és eszközökkel Tokaj rangjához méltó, nagy borokat alkossunk. Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy a kiváló talajadottságoknak, a mikroklímának, hozamkorlátozásnak és a hozzáértő, kíméletes feldolgozásnak köszönhetően már az első 2003-as évjáratból igen szép, ígéretes borokkal mutatkozhattunk be.
Kívánom, hogy győződjön meg Ön is erről, és kóstolja meg borainkat, vagy látogasson el hozzánk. A jó borhoz jó egészséget kívánok!
Dr. Béres József
A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...
A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...
Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...
Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.
Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...