Borok

0.0 0 Pontus Cuvée

A Pontus-i fajták köre a szakmai leírások szerint a Kárpát-medence és a Balkán térségében hagyományosan termelt borszőlő fajtákat fogja össze. A szőlőtőkék is jól azonosítható külső bélyegekkel rendelkeznek, boraik sajátos jelleggel, bőséges, de elegáns savakkal bírnak, általában kissé „robosztus”, tartalmas borok. A „Hungarikum”-ként jegyzett fajták ebbe a fajtakörbe tartoznak, így a Pontus Cuvée-t alkotó négy fajta is.

Szalmasárga szín, ezüstös, zöldes árnyalatokkal. Könnyed, mégis tartalmasságra utaló mozgás a pohárban.
Már illatában érezhető a Káli-medencei bazalttalajból származó ásványosság. A bor illata egyébként nem élénk, de összetett, almára, körtére, aszalt almára, kissé réti szénára emlékeztető jegyekkel.
Ízeiben visszaköszönnek az illat komponensei, a pontusi fajtákra jellemző érett savasság, teltség, kevés mézesség, és a bort végigkísérő határozott ásványosság.
E fajta összeállítással az igen magas potenciálú termőhely, a Káli-medence, azon belül is a Fekete hegy /a Balaton-felvidék legnagyobb méretű bazalthegye/ hagyományos értékeit
kívántuk a borospohárba sűríteni.

Pincészet: Kál-Vin Pincészet Borvidék: Badacsony Típus: Cuvée Szín: fehér Íz: száraz

Összetevők: Kéknyelű : 0  l  Budai Zöld : 0  l  Rózsakő : 0  l  Juhfark : 0

E szőlőfajta származása nem ismert. Egyesek Olaszországból, mások hazánkból származtatják ezt a ritka szőlőfajtát. Napjainkban leginkább a Badacsonyban elterjedt, ahol fajtatiszta bort is készítenek belőle. Bora nagyon tömör, jól struktúrált, egyes években egészen különleges minőségű. Mindössze néhány tucat hektáron termesztik.
Régen Zöld szőlőként ismert régi szőlőfajta, amely csak az utóbbi időben újra hódító útra indult. A fajta gyökerei Magyarországra vezethetők vissza. Mivel a belőle készült bor igen savas, egyszerű, a fajta inkább mint a Kéknyelű beporzója szerzett elvitathatatlan érdemeket hazánkban. Badacsonyból kóstolható néhány tétel.
"Ausztriából, vagy Magyarországról származó, hengeres, tömött fürtöket nevelő fajta, a belőle készült bor különleges összetételű savakkal, finom illatokkal rendelkezik. Magyarországon kissé lejáratott fajta, amely napjainkban próbálja újra megtalálni helyét a hazai borok palettáján.
Jellemző termőhelyei az Etyek-Budai, a Somlói és a Balatoni borvidéken, illetve a Mecsekalján találhatók."
Vissza az előző oldalra

Értékelések

Az értékeléshez be kell jelentkezni!

További hírek

'15.12.16.
Fazekas Sándor szerint folyamatosan j...

A miniszter a fehér borokat tartalmazó borkiválóságok 2015-ös könyvét bemutatva közölte, az idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré v...

'15.12.15.
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövet...

A MASOSZ második alkalommal döntött az általa alapított Par Excellence díj nyerteseiről. Az elismerésben olyan személyek részesülhetnek, akik kieme...

'15.08.22.
Borfronton javulás várható

Meghaladhatja a tavalyit az idén készülő új bor mennyisége, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) becslése szerint 2015-ben összesen 2,78 millió ...

Hírek a nagyvilágból

'14.11.17.
Magyar étterem és borászat kapott nem...

Hazai étterem és borászat is díjat kapott az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének XII. Kongresszusán.

'14.11.10.
Magyar borászok a ProWine China-n

Csupán néhány nap van hátra a november 12-14. között második alkalommal rendezett ProWine China szakvásárig, amelyet a sanghaji nemzetközi vásárvár...